Pszichológiai ellátás

Zeneterápia


A zeneterápia olyan módszer, amelyben a képzett zeneterapeuta a zenét és annak elemeit (hang, ritmus, dallam, harmónia), mint eszközt alkalmazza a megelőzés, személyiségfejlesztés, önismeret és képességfejlesztés területein, mindezt kreativitást és fantáziát megmozgató játékok segítségével.

A zene eszköz, katalizátor. Segítségével szándékunkban áll azt a katartikus hatást kiváltani, amely szinte "átfesti" bennünk az önmagunkról és a világról kialakított képet, hordozva ezzel a változás lehetőségét. A zeneterapeuta feladata, hogy figyelme és gyakorlata segítségével a klienst a pozitív változás irányába igyekezzen eljuttatni a belső, önsegítő, változtató, gyógyító folyamatok segítségével. A gyerekek védett környezetben kapnak lehetőséget arra, hogy a zenén keresztül újraélhessenek, majd átdolgozhassanak korábban megélt helyzeteket, negatív élményeket. Ezáltal feszültségük oldódik, szorongásuk csökken, és az új megoldások a mindennapjaik részévé válnak.

A zene es az agy kapcsolata A zenével elsősorban a jobb agyféltekét érintjük, amely a kreativitás, képzelet, befogadás és az érzelem stb. központja. A két agyféltekét összekötő kérges test révén ún. transzferhatás érvényesül, így a bal agyfélteke, azaz a kognitív funkciók sem kerülnek ki a zene hatása alól. A zeneterápia így nem csak az érzelmekre hat, hanem a tanuláshoz szükséges - többek között figyelmi, emlékezeti stb. - funkciókat is fejleszti.

A zeneterápiát ajánljuk:
• alapozó terápia mellé (regressziós időszakban a beszéd előtti korszakból feltörő nem tudatos élmények, emlékek okozta feszültségek oldására)
• pszichés gondozás ( pl.: pszichoterápiás folyamat részeként)
• szorongás- és feszültségoldàs
• sajátos nevelési igényű gyermekek számára ( pl.: autizmus, hiperaktivitás stb.)
• tanulási zavar esetén

A zeneterápia hatásai, céljai:
• A kommunikációs képességek fejlesztése
• Élménynyújtás, érzelmi hatások, örömszerzési alkalmak biztosítsa
• Kreatív megnyilvánulásokra késztetés
• Testtudat kialakítása, térérzék fejlesztése, saját hang és mozgásélmény létrehozása, és ezáltal az önazonosság érzetének megerősítése
• A társas viszonyok és a mindennapok eseményeinek játékban való átélése, megjelenítése
• A zene serkentő, aktivizáló, lazító

A zeneterápiás foglalkozások egyéni és/vagy csoportos alkalmak keretében zajlanak. Létezik receptív, aktív és komplex formája is. A receptív folyamatban a zeneterapeuta által kiválasztott zenemű(vek) meghallgatása alatt a kliens látszólagos passzivitásban van, de valójában intenzív lelki folyamatok mennek, mehetnek végbe a hallgatott zene hatására. A terápiás munka során a mozgósított érzelmek, élmények és gondolatok tudatosítása, verbalizálása történik, mely lehetséges problémák feltárásában, azok kezelésében majd a személyiségbe való integrálásban segíthet.

Az aktív zeneterápia keretében saját hangot, könnyen megszólaltatható hangszereket, hangot adó eszközöket (fadarab, kavics, üveg) használnak a részvevők zenei kommunikációban, improvizációban. Mindehhez zenei előképzettség nem szükséges. Komplex zeneterápiában más terápiás módokkal kombinálunk, pl.: zene és mozgás, zene és képzőművészet, zene és relaxáció, vagy pszichodráma.